
Tiszalúc
-

Bejelentkezés
-
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
-
Elfogadóhely
-

Közelgő események
Notice
Nincsenek jövőbeni események.
Egy régi álom és terv találkozott egy szülői kezdeményezéssel, mely szerint tiszalúci gyerekek számára szervezzünk horgásztábort.
A horgászat, ezen keresztül a természet megszerettetését nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek számára, ezért kezdtünk hozzá, hogy egy horgásztábor keretei között ismertethessük meg az ifjú pecásokkal a horgászat alapjait.
Próbáltuk tartalommal megtölteni számukra a táborozás 5 napját, mely napközis formában zajlott.
Persze a főszerep a horgászaté volt, de volt itt megannyi más érdekes program:
– Botond Bárdos a BAZ Megyei Kormányhivatal Halgazdálkodási Főfelügyelője tartott előadást a horgászat szabályairól
– Albert Zákány a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őre mutatta be a Holt-Tisza élővilágát
– Nyilvános halászati őri eskütétel szem és fültanúi lehettek az ifjú pecások
– Csónakos kiránduláson fedezhették fel a Holtág élővilágát
– Nyilvános haltelepítésen vettünk részt
– Célba dobó versenyen próbálhatták ki ügyességüket
– És persze nem maradhatott ki a sport, a mozgás egy kis foci keretei között
– A gyerekek kerékpárral érték el a Tábor helyszínéül szolgáló Önkormányzati Üdülőt.
A példaértékű összefogásnak és támogatásnak köszönhetően a gyerekek teljesen díjmenetesen vehettek részt a táborban, melyért köszönet:
– Tiszalúc Nagyközség Önkormányzatának
– az Arany János Általános Iskola Szülői Munkaközösségének
– és a Sporthorgász Egyesületnek.
És végül, de nem utoljára köszönet:
– Zoltán Kónya nak /aki nem mellékesen kinevezett Táborvezető volt 😀 és végig részt vett a táboroztatásban és a gyermekek oda, illetve hazakísérésében.
– Halászati őreinknek, Pájer Szabolcs nak és Dániel Kőszegi nek, akik a még számomra is új oldalukról mutatkoztak, hiszen nagy türelemmel és odafigyeléssel segítették a hét folyamán a horgászpalántákat, tűrték a törpeharcsa szúrásokat és a horog beakadásokat 🙂
– Valamint a szülőknek, akik mindenben támogattak bennünket.
Azt gondolom minden táborban résztvevő gyermek felejthetetlen élményekkel gazdagodott és bevallom mi szülők, táboroztatásban résztvevők is.
Jövőre veletek ugyanígy, ugyanitt!!!

A Sporthorgász Egyesület Tiszalúc a hasznosításában lévő Tiszalúci Holt-Tisza vízterületen (víztérkód: 05-112-1-1, 05-113-1-1) haltelepítést végez 2016. május 27.-én az Aranyponty Zrt. állományából.
A telepítés várható időpontja: 2016.05.27. kb. 16:00-17:00 óra közötti időszakban. Telepítés helye: Tiszalúci Holt-Tisza (Üdülőtelep, Akácos, „Nagyörvény”, Szűkvíz, Tuskós, Bárányszeg)
Telepítendő halmennyiség: kb. 20 000 db. előnevelt süllőivadék. Minden érdeklődőt várunk!!!
– garda (04.15 –05. 31) legalább 20 cm
– domolykó (04. 15 –05. 31.) legalább 25 cm
– jászkeszeg (04. 15 –05. 31.) legalább 20 cm
– szilvaorrú keszeg (04. 15 –05. 31.) legalább 20 cm
– paduc (04. 15 –05. 31.) legalább 20 cm
– márna (04. 15 –05. 31.) legalább 40 cm
– ponty (05.02. –05.31.) legalább 30 cm
– kősüllő (03.01-06.30.) legalább 25 cm
– compó (05. 02 –06. 15.) legalább 25 cm
– harcsa (05. 02 –06. 15.) legalább 60cm, tilalmi időben 100cm
Tisztelt horgásztárs!
Tájékoztatom, hogy a 2016 május 14.-re meghirdetett első Tiszalúci Feeder kupa elmarad, későbbi időpontban kerül megrendezésre.
A befizetett nevezési díj visszautalásáról illetve visszafizetéséről gondoskodunk.
Bízom benne, hogy a későbbi időpontban újra megrendezésre kerülő versenyen újra a nevezők között tudhatjuk majd.
Sporttársi üdvözlettel:
Majdanics Péter elnök SHE Tiszalúc