II. Tiszalúci Method Feeder Kupa beszámoló 2022.05.21

 

Intenzív esőben várta a II. Tiszalúci Method Feeder Kupára benevezett 12 versenyző a szombat reggeli sorsolást. 🌧️
Két téma érdekelte őket főleg: megkönyörül-e rajtuk az időjárás, valamint hogy milyen taktikával lehet a legtöbb halat fogni az 5 óra alatt. Volt aki lefinomított szerelékkel a pörgős törpeharcsa fogást választotta, de olyan is aki a holtág egyre növekvő pontyállományában bízott.
A feladatot legjobban Németh Máté oldotta meg, aki a 130 db (!) törpeharcsa mellé 8 db kisebb pontyot is beszákolt és összesen 10 kg fölé jutott. Rimel Mátyás 7 kg 😱 fölötti pontyfogásával sokkolta a körülötte ülőket, amelyet egy további 2,4 kg-os ponttyal egészített ki és kaparintotta meg a második helyet.
Majdanics Péter szokásához híven valahogy ismét előre keveredett, több apró pontyot zsákmányolva állhatott a dobogóra, annak ellenére hogy még a verseny elején egy extra pontyot is elveszített.
A versenyzők láthatóan remekül érezték magukat, a víz is folyamatosan fejlődik, hiszen már nem 1-2 kg-os fogásokkal lehet versenyt nyerni. Bár a törpeharcsa még mindig fontos tényező, a különféle méretű pontyok (kicsiktől az 5 kg felettiekig) izgalmassá teszik az itteni versenyzést.

Gratulálunk a díjazottaknak és a résztvevőknek!👏

Köszönet a verseny előkészítésében és lebonyolításában nyújtott segítséget Mogyorósi Pálnak, Éles Attilának, Nagy Zoltánnak, Majdanics Péternek, Oláh Ferencnek!🤝

Részletes végeredmény:
🥇Németh Máté 10.710 gramm
🥈Rimel Mátyás 9.590 gramm
🥉Majdanics Péter 7.400 gramm
4️⃣ Tímár Ferenc 5.220 gramm
5️⃣ Kiss Ádám 5.190 gramm
6️⃣ Lengyel Sándor 4.350 gramm
7️⃣ ifj. Orosz László 3.200 gramm
8️⃣ Orosz László 3.070 gramm
9️⃣ Lakomecz Attila 1.640 gramm
🔟 Nagy Zoltán 1.550 gramm
1️⃣1️⃣ Zsírosné Borz Zsuzsanna 680 gramm
1️⃣2️⃣ Zsíros Zsolt 510 gramm

Kategória: Főoldal | II. Tiszalúci Method Feeder Kupa beszámoló 2022.05.21 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Horgász tábor

Kategória: Főoldal | Horgász tábor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyermeknapi Horgászverseny

Kategória: Főoldal | Gyermeknapi Horgászverseny bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Értesítés

Kategória: Főoldal | Értesítés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

❗Ponty fajlagos tilalmi ideje❗ 

 

2022.05.02. 0:00-tól megkezdődik a ponty fajlagos tilalmi ideje, amely 2022.05.31. 24:00 -ig tart.

Az egyesület helyi horgászrendjének III.41. pontja alapján ebben az időszakban tilos a „behordás”, az éjszakai horgászat és a csónakhasználat békéshal horgászata esetén, éjszaka csak a ragadozó halra irányuló horgászat engedélyezett. 🚣🌙

 

Kategória: Főoldal | ❗Ponty fajlagos tilalmi ideje❗  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Értesítés

Kategória: Főoldal | Értesítés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

XI. Tavaszi Pontyfogó Kupa beszámoló

 

Az idén tavasszal számos alkalommal érkezett hír horgászainktól nagytestű pontyok fogásáról, így izgatottan vártuk az első 48 órás pontyfogó versenyünket, amelyre idén 14 csapat nevezett. Vajon a versenyen is folytatódik a nagyhalas tavasz?
Az első halak hamar megérkeztek, ezek inkább átlagos méretű pontyok voltak. Az esti mérlegelés után a Gaál Dávid, Gaál Balázs kettős állt az élre, nekik sikerült ezekből a pontyokból a legtöbbet zsákmányolniuk. Az első éjszaka kellemetlen időjárása (villámlás, zivatar ⛈️🌩️) a versenyzők dolgát megnehezítette, viszont a nagyobb halak megérkeztek az etetésekre.🐟🐟
A szombat reggeli mérlegelésnél a Pataki Árpád, Csóka Krisztián párosnál mérlegeltünk egy 12,64 kg-os tőpontyot😱, a vezetést pedig a több nagyobb testű pontyot fogó Zsírosné Borz Zsuzsanna, Zsíros Zsolt kettős vette át. Napközben extra mérlegelést kértek, a Lengyel Tamás és Kosik Ákos páros szákolt be egy 12,62 kg-os pikkelyest😱. Az esti mérlegelésre már az álmosan kezdő Nagy Patrik, Terpák Tamás kettős állt az élre, az állás azonban nagyon szoros volt az utolsó éjszaka előtt a top4 között. Főleg úgy, hogy ekkorra már egyre több 5+os pontyot fogtak a versenyzők. Az utolsó éjszaka sem hazudtolta meg magát (esett az eső 😄), de jöttek szép halak is: a Csáki Gábor, Kőszegi Dániel kettősnek például sikerült egy 9,37 kg-os pontyot elkapnia, de több csapatnál volt szép hal a pontyzsákokban.
🥇A versenyt végül a Nagy Patrik, Terpák Tamás kettős nyerte a végére ismét lendületbe jövő Gaál Dávid, Gaál Balázs előtt🥈.
🥉A dobogó alsó fokára a Lengyel Tamás, Kosik Ákos páros állhatott fel.
Legnagyobb hal: Pataki Árpád, ponty, 12,64 kg
Összfogás: 220,87 kg (82 db ponty)

Végeredmény: Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Főoldal | XI. Tavaszi Pontyfogó Kupa beszámoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Értesítés

Kategória: Főoldal | Értesítés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Telepítési beszámoló 2022.03.30 

A mai napon összesen 5.550 kg ponty került kihelyezésre a Tiszalúc Holt-Tisza két helyszínen (Üdülőövezet, Bárányszeg) az alábbi mennyiségi elosztásban:

– kétnyaras méret: 2.300 kg
– háromnyaras méret: 3.250 kg

A telepítést követően teljeskörű horgászati tilalom lépett érvénybe a holtág teljes szakaszán 2022.04.05. kedd 24:00-ig.

A tilalom ideje alatt az egyesület halőrei, a helyi polgárőrök és a rendőrség közösen ellenőrzik a tilalom betartását.

Kategória: Főoldal | Telepítési beszámoló 2022.03.30  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

‼️HORGÁSZVIZSGA‼️ 

 

IDŐPONT: 2022. ÁPRILIS 20. (SZERDA) 16:30 ÓRA.

➡️Helye: Petőfi Sándor Művelődési Ház (3565 Tiszalúc, Széchenyi u. 2.)
A vizsga feltétele:
✅Érvényes Horgász Regisztráció megléte!!!
Jelentkezni regisztráció után a horgaszjegy.hu oldalon lehet.

Kategória: Főoldal | ‼️HORGÁSZVIZSGA‼️  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva