XI. Nyári Pontyfogó Kupa beszámoló

Idén már 72 óra időtartamra terveztük a hagyományos nyári pontyfogó versenyünket a Tiszalúci-holtág „Akácos” és „Péterke” elnevezésű szakaszán. A csapatok létszáma is változott: 3 fő horgász alkotott egy csapatot, a csapatok számát pedig 9 csapatra korlátoztuk. Ennek köszönhetően a versenypályát úgy jelöltük ki, hogy minden csapat előtt nagy terület legyen meghorgászható, bízva abban, hogy így a belső helyek is versenybe tudnak szállni a szélső helyekkel. Mint később kiderült, jól tettük.

Csütörtökön esővel indultak az előkészületek, később azonban inkább a nagy hőség volt az 🥵, amivel a csapatoknak meg kellett küzdeniük. Illetve a brutál magas kapásszám mellett nagy százalékban lemaradó halakkal. Szép lassan azért kezdett mindenki ráérezni a halfogás ízére, egyre több ponty és amur került átmenetileg a pontybölcsőkbe, volt dolguk a mérlegelőknek.

Jól fogta a pontyokat a Tiszalúci Pontybarátok csapata, a ponty kategóriában fel is tudtak állni a dobogóra és ők fogták a legnagyobb pontyot is. Amurt viszont nem sikerült partra segíteni, így be kellett érniük az összetett értékelés 8. helyével.

A Vadmacskák csapata már fogott amurokat és pontyokat is, de az utolsó csendes éjszakájuk megbosszulta magát. Amur kategória 3.hely, ponty kategória 7.helye az összetett 4.helyre volt elegendő.

Az Easy Team-nek kalandos versenye volt, sok amurral, etetésről fogott meglepetés harcsával. Náluk a pontyok hiányoztak kicsit. Az amur kategóriát megnyerték, a ponty kategóriában 8.-ak lettek, az összetett értékelésben így is dobogóra tudtak állni🥉.

A verseny elejétől kezdve jól haladt a középső helyek egyikén a Carplavina Team. Szinte mindig kellett mérlegelni náluk néhány pontyot vagy egy szép amurt. Ponty kategória 2. hely, amur kategória 4.hely az összetett értékelés 2. helyére repítette őket.🥈 Hiába, ezen a versenyen aki jól akar szerepelni, bizony mindkét halfajból sokat kell fognia.

Így tett az UTD-Káma-Fishing Team akik folyamatosan fogták a halakat. Ponty kategória 1.hely, amur kategória 2.hely az összetett győzelmet🥇 is meghozta nekik, sőt az összefogásuk 1️⃣0️⃣0️⃣ kg felett volt. Nekik sikerült a verseny legnagyobb amurját is szákba terelni.

Nagyszerű és izgalmas verseny volt, a dobogó helyei végül nagy küzdelemben dőltek el.

Gratulálunk a díjazottaknak és valamennyi résztvevőnek!👏

Mindenkinek köszönjük aki a verseny előkészületeiben és lebonyolításában segített!!!🤝

Egy kis érdekesség: a versenyen a csapatok összesen 4️⃣4️⃣3️⃣ kg halat fogtak (1️⃣0️⃣4️⃣db pontyot és 3️⃣2️⃣db amurt).

Nem véletlen imádjuk még mindig szeretett holtágunkat!!!

Kategória: Főoldal | A közvetlen link.