
Néhány évvel ezelőtt egyesületi versenyünk után szomorúan jegyeztük meg, hogy bizony kevés a gyermekhorgász, kevés a gyermek versenyző. Akkor elhatároztuk, hogy ezen változtatunk, stratégiát váltunk és nagyobb hangsúlyt fektetünk a horgász utánpótlás nevelésre. Nagy segítségünkre voltak ebben a Mohosz utánpótlás nevelést segítő pályázatai (Gyermek horgásztáborok, Horgász Szakkörök, Gyermeknapi horgászversenyek).
Ezekre sikeresen pályáztunk, így az idei gyermeknapi horgászversenyt már 18 fő gyermek részvételével (9 fő alsó tagozatos, 9 fő felső tagozatos) rendeztük meg 2023.06.03.-án.
A kissé szeles szombati nap reggelén izgatottan gyülekeztek a gyerkőcök, alig bírták kivárni hogy elkezdődjön a horgászat. A Tiszalúc Holt-Tisza szerencsére jó gyakorló pálya, küsz és törpeharcsa állománya biztosítja, hogy mozgalmas legyen egy néhány órás horgászat is, nem beszélve az időnként beugró szebb dévérkeszegekről, nagy testű kárászokról.
A versenyt izgalmas eredményhirdetés, majd finom ebéd követte. Minden gyermek jutalomban részesült, a dobogós helyen végzők a serlegeken kívül a pályázaton kapott horgászbotokat is átvehették.
Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek! 
Külön köszönet a szülőknek, aki támogatják gyermeküket, hogy ezt a szép hobbit, sportot űzhessék! 
Részletes eredmények:
Gyermek alsó tagozat:
Gyermek felső tagozat:
Jelen rendezvény a MOHOSZ Horgász Utánpótlás nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.




